Most viszont jöjjön egy bejegyzés az arckönyvről.
Őszintén örülök, hogy a kilencvenes évek közepén születettem és nem később. Így még azon emberek közé tartozok, akik az iwiwet és a barátikört is használták. Úgy érzem, hogy ezek segítettek lelkiekben felkészülni a facebookra.
Azt mondják, amiről nem írtak facebookon, az nem is történt meg.
Igen, erre nagy szükségem volt! Így időben megtanultam, hogy mely információkat oszthatom meg és melyeket nem, illetve azt is, hogy a sorok között sokszor mögöttes tartalom rejtőzik. Mert ha máshol nem is, de a facebookon szinte semmi sem az, aminek látszik.
Elég belegondolni abba, hogy miért teszünk közzé valamit és egyből világos lesz. Csak a jó dolgokat tárjuk/tárhatjuk a világ színe elé! (Az ember nem mutogatja a gyengeségeit, a sikertelenségeit.) Így viszont csak egy rózsaszín vattacukorfelhőben úszó valamit kapunk, ami egyáltalán nem hasonlít egy valódi élethez. Mindennek két oldala van! Nem lehet minden mindig tökéletes. Ezt néha elfelejti az ember, miközben olvasgatja az idővonalat és csak a sok-sok mosolygós képet, meg vicces kiírást látja. Ez persze nem baj! Sőt kell ilyen is, DE vannak néhányan, akik az életüket konkrétan ezen a közösségi oldalon élik. Mindent megosztanak, mindent like-olnak és semmit nem hagynak szó nélkül. Ez pedig baj! Mi lesz így a valósággal? Az idő szalad, még ha néha nem is érezzük így. Meg kell élni a dolgokat! Itt a jelenben. Három dimenzióban!
Talán, ha nem lenne a chat opció facebookon, nem lenne ennyi felhasználó sem. Az okostelefonok is nagyban hozzájárultak a népszerűségének. Hiszen én is nagyrészt így/ez miatt használom, meg néha jól jön a rengeteg plusz információ a rendezvényekről, és az iskolával kapcsolatban. Múlt nyáron nagyon erősen gondolkoztam, hogy esetleg megszüntetem, és majd ha tényleg nem tudok élni nélküle maximum újra regisztrálok. Mégis azt kell mondanom, hogy jobb, hogy nem tettem meg, mert az a zűrzavar, ami a szeptember elején volt, nehezen lett volna kivitelezhető sok-sok telefon és e-mail nélkül... A facebook igenis tud hasznos lenni néha.
2010. október 23-án, azaz lassan öt éve vagyok részese a facebook közösségnek. Ezalatt a hosszú idő alatt sokat harcoltam és harcolok még most is magammal, hogy ne lógjak rajta állandóan. Valljuk be őszintén, az emberi kíváncsiság határtalan és néha jó tudni egy-két dolgot a másik emberről.
