Begin again.



Újrakezdeni.

Bekötik a szemedet, majd két kéz körbeforgat párszor, hogy épp ne szédülj el teljesen. Aztán magadra hagy, hogy elindulj valamerre a vaksötétben. Fogalmad sincs jó vagy rossz az irány, de meg kell tenned az első lépést. 

Az egyetem első pár napja után rájöttem, hogy ez a félév embert próbáló lesz számomra mind testileg, mind lelkileg. Sokáig gondolkoztam, hogy lehet végleg befejezem a blogolást, vagy félévkor térek vissza, de úgy érzem most van rá a legnagyobb szükségem.

Annyi hatás ért az elmúlt két hétben és tele voltam ötletekkel, miről lehetne írni egy-egy bejegyzést, de nem tehetettem meg, mert nem volt egy igazán jó hely. Biztos voltam a költözésben a gportál múltkori leállása után és most utanánézve kevés aktív személyes oldalt találtam ott. (Lehet, hogy csak rossz helyen kerestem.) Szerettem ott lenni, egy kedves része a blogos "pályafutásomnak", de talán megváltoztam. Nem vágyom már csilli-villi designra, csak egy egyszerű kinézetre, ami számítógépen és telefonon is jól olvasható, de mégis szép és egy kicsit egyedi.

Pontosan mi is lesz itt olvasható majd? Az utóbbi időben inkább cikkeket írtam és kevés volt az igazán személyes posztom, de szerettem őket, mert úgy éreztem, hogy van információtartalma és sokkal érdekesebbek is, mint a siránkozásaim. Viszont bizonyos szempontból menekülés volt, hogy ne írjak magamról, bezárkózzak egy kicsit. Szóval több szó lesz rólam, de lesznek más bejegyzések.
Egyszóval káosz lesz.  

Csodálatos káosz, ahogy a széllel szemben szállok.
Share:
spacer

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése