Már betöltöttem pár hete, de valahogy most éreztem úgy, hogy na írjunk valamit, ne múljon el nyomtalanul, mint az eddigiek. Igazából nem változott az életem. Nem kopogtatott be hozzám egy helyes srác, hogy ő életem szerelme és ne is tegye, mert visítva elmenekülök. Semmi nem lett jobb, most úgy érzem, talán ez volt a legrosszabb születésnapom, az ajándékom ellenére, aminek tényleg nagyon örülök.
Én az a fajta ember vagyok, aki nem írja ki facebookra "búját-baját/örömét", így esett, hogy a születésnapomat sem tettem ki. Egyetlen egyszerű gondolat miatt, mégpedig akinek igazán számítok, úgyis eszébe jutok és amúgy meg nem kérek az ismeretlen ismerősök felköszöntéséből.
Érdekes eredmény született, mert még a közeli barátaim többsége is elfelejtette és csak másnap eszmélt rá, hogy hopsz ez elmúlt. Persze Zoltánék sem írtak és azóta sem jöttek rá, de ez az előző bejegyzés alapján nem is meglepő.
Ennek ellenére nem bántam meg, hogy nincs kiírva, hogy mikor születtem. Ebből látszik, mennyire fontos helyet foglal el a facebook a mindennapi életünkben. Egyetlen dátum lementése a telefonba, vagy felírása a határidőnaplóba. Ennyi lenne és mégis mennyire nagy áldozat valójában.
