Csak most látom, milyen régen írtam már. Pedig olyan, mintha tegnap lett volna...
A nyár utolsó napjaira már nem is emlékszem, egyáltalán nem tűnt már szünetnek. Nem volt olyan, mint régen, sem olyan, amilyennek elképzeltem. Az életem felgyorsult, és néha úgy túlpörgött, hogy csak kapkodtam a fejem. A sok új dolog, új (és persze fontos) információ, új arc, az új élet, mind teljesen magába szippantott. Nem volt időm gondolkodni sem. Napról-napra éltem, és egyre csak próbáltam alkalmazkodni a kialakuló helyzetekhez. Tudom, hogy ez még egy ideig nem fog változni, de állok elébe! Ha eddig sikerült, remélem továbbra is menni fog.
Közben elkezdődött a szeptember. Szinte alig vettem észre, akár egy sötétben osonó macska, jelent meg könyörtelenül és hozta magával a rossz időt, a borongós, szürke égboltot és azt a kristálytiszta, hűvös levegőt, amit annyira szeretek. A levelek megsárgultak, és néhányuk már le is hullott, pedig fel sem tűnt. Mikor változott ekkorát a természet? Biztos, amikor éppen valahová rohantam elintézni a dolgaimat, mert abból volt bőven, és még lesz is.
„ Az ősz egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik.” Albert Camus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése