Durr bele

durrbele2A helyzet az, hogy írtam egy elképesztően hosszú, és néhol helyen rettenetesen unalmas évértékelő bejegyzést. Igen, még mindig itt pihen a Wordpresses, kis, virtuális fiókomban, vázlatként és ott is marad! Talán örökre, vagy egyszer veszem a bátorságot és kitörlöm végre.

Miközben lejegyeztem körülbelül mi történt velem a múlt évben rájöttem, hogy egy szörnyű évet zárok, amiben megkérdőjelezek mindent, ami engem azzá tesz, aki vagyok. Csalódtam egy csomó emberben és rengeteget sírtam. Így jobbnak látom, ha nem feszegetem tovább a múltat. Ami megtörtént, az megtörtént. A legjobb lesz elengedni. Elengedni mindent, főleg ami a gondolataimat a középiskolához köti. Ez kerül az újévi fogadalmaim első sorába. Amit számos más dolog követ, mint például a lustaság leküzdése, ami régebben valahogy egyáltalán nem volt jellemző rám vagy a túl sok álmodozás/gondolkodás. Mellesleg beszereztem Paulo Coelho Alkímia című 2015-ös naptárját abban a reményben, hogy így kicsit rendezhetem az életemet, a káoszt, ami a fejembe van. Annyira tetszik a harsány színei és az idézetek. A másik, amit megfogadtam, hogy többet fogok írni ide, valódi bejegyzéseket, elgondolkodtató kérdéseket feszegetve, úgy ahogy réges-régen még "blogos életem" elején tettem. Csak most döbbentem rá mennyire hiányzik az az időszak! Amikor még sokkal szabadabban írtam és a bejegyzéseim valamennyire még érdekesek voltak. A Wordpress kicsit beújított, amit egy kissé nehézkes használnom, kicsit túl statisztika-centrikus lett az egész, de igyekszem megszokni az újat és elfelejteni a régit, különben soha nem fogok eligazodni itt.

Addig is boldog új évet kívánok minden ide tévedőnek!

Share:
spacer

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése